2013. június 11., kedd

Gyógyító gyümölcsök: eper



Az eper gyógyhatásai:
szépít,
méregtelenít, fiatalít és fogyaszt,
kiváló az emésztési panaszok kezelésére,
vesebántalmak esetén,
a fájdalmak enyhítésére és a láz csillapítására,
tüdőgyulladás, reuma és pajzsmirigy rendellenességek esetén,
a pattanásos bőr kezelésére,
csökkenti a szívbetegségek,
a kötőszöveti gyulladások,
az agyér-elmeszesedés kialakulásának kockázatát is


Eperkúra az egészségünkért
„A földieper az első tavaszi gyümölcsök egyike. Aki eperkúrába kezd, annak tudnia kell, hogy a sóoldó hatása eléggé intenzív, ezért előfordulhat, hogy fogyasztása során kiütések jelentkezhetnek a bőrön. Ha a tisztító folyamatok elérték hatásukat, és a szervezetünkből kiürültek a méreganyagok, a kiütések maguktól elmúlnak" - mondta Dr. Borbényi Erika, a Napsugár Életház orvosa és életmód tanácsadója.


Ha nyersen fogyasztjuk az epret..Csak közvetlenül fogyasztás előtt mossuk meg, mert ha vizesen tesszük a hűtőbe, hamar erjedésnek indul. Természetesen csak akkor lesz társunk a fogyókúrában, ha cukor nélkül fogyasztjuk.
A friss, zamatos földieperből például kitűnő koktélt készíthetünk: mivel az eperlé önmagában elég sűrű, erős illatú és ízű, célszerű almalével, tiszta vízzel vagy citrusfélékkel hígítani. Az eperlé gazdag C-vitaminban, foszforban, káliumban és kalciumban, valamint természetes fájdalomcsillapítót is tartalmaz.

Gyógyító gyümölcsök: eper

Tudta, hogy a piros, ízletes és lédús földieper milyen jótékony hatással van a szervezetedre? Meleg napokon remek szomjoltó, fogyasztása a jóllakottság érzését kelti, ezáltal kiváló partner a fogyókúrában, vértisztító hatása pedig segít a salakanyagok és a felesleges zsír távozásában. Nem csak belsőleg, de a bőrbe bedörzsölve is kiváló bőrápoló? Lássuk, mi mindenért jó még, ha epret fogyasztunk!

Megszabadít az elhalt hámsejtektől, napozás után hűsíti a bőrt, valamint véd az ultraibolya sugárzástól, ezért érdemes minél többet fogyasztani belőle.



Forrás: http://www.edenkert.hu/gyumolcs/gyumolcs-az-asztalon/gyogyito-gyumolcs-eper/3139/

2013. június 4., kedd

A csipkebogyó hatása

Legtöbben kiemelkedő C-vitamin-tartalma miatt ismerik, pedig a csipkebogyó jóval többet tud ennél: gyulladáscsökkentő, vízhajtó hatású, ráadásul a zsírok felszívódását is csökkenti.
Piros kis csodabogyók

A vadrózsa áltermését szinte mindannyian ismerjük: nyersen kimagozva vagy szárítva teaként is fogyasztjuk. Egyik legjelentősebb C-vitamin-forrásunk, hiszen négy evőkanál szárított csipkebogyó körülbelül 300 milligrammnyit tartalmaz az értékes vitaminból. Az immunerősítésen túl a C-vitamin a zsírégetésben is segíthet, mivel szinte az összes zsírbontó folyamatban részt vesz, amellett, hogy vitalizál és élénkít. A bogyókban található pektin emellett megakadályozza a koleszterin és a zsírok egy részének felszívódását. Ha mindez nem lenne elég, a csipkebogyó gazdag még B2-vitaminban, fenolvegyületekben, valamint A-, K- és P-vitamint is tartalmaz.
Porckopásra és felfázásra is kiváló
A Kaliforniai Egyetem kutatásai szerint a csipkebogyó az ízületi fájdalmak és betegségek ellen is hatásos: a növény magas flavonoid- és vitamintartalma garantálja a fájdalmak mellékhatások nélküli enyhülését. A csipkebogyólekvár a székrekedéses panaszokon segíthet, teája vízhajtó, gyulladáscsökkentő hatása miatt pedig veseproblémákra és felfázásra is ajánlott.
Így készítsd el helyesen!
A filteres csipkebogyóteákat a legtöbben ugyanúgy leforrázzák és állni hagyják, mint a többi gyógyteát, ám ezzel a csipkebogyó C-vitamin-tartalma nagy részének is búcsút mondhatnak. Ha teheted, ne a filteres változatot válaszd, hanem szárított csipkebogyóhúst, melyből 2-3 grammnyit egy bögre hideg vízben áztass 12 órán át. A végén szűrd le, és csak langyosra melegítsd fogyasztás előtt.
Forrás:

http://www.life.hu/ez-zsir/20130530-csipkebogyo-a-cvitamintartalma-miatt-gyogyit-es-szepit.html

2013. április 21., vasárnap

A medvehagyma pozitív hatásai

A medvehagyma áprilisban-májusban virágzik nálunk. A baranyai és a bakonyi erdőkben szedhető. Hatalmas gyógyerő szunnyad benne, és a nép azt tartja, téli álmuk után a medvék is ezt keresik, hogy gyomrukat, beleiket és vérüket megtisztítsák vele. A medvehagyma tulajdonságai lényegé­ben megegyeznek a mi fokhagymánkéval, ám gyógyereje jóval nagyobb. Ezért különösen alkalmas a szervezet tavaszi salaktalanítására, és elősegíti az idült bőrbetegségek gyógyítását is.

A medvehagyma fogyasztása enyhíti a gyomor okozta szívzavarokat és álmatlanságot, valamint az artériák elmeszesedéséből vagy magas vérnyomásból eredő panaszokat, mint pl. szédülés, fejfájás. A magas vérnyomás lassan szűnik meg. A medvehagyma-bor csodálatos orvosság azon idős emberek számára, akiket mellkasi elhurutosodás következtében nehézlégzés kínoz. Idült köhögésre is jó, mert oldódik a váladék és ezzel szűnik a légszomj. Az idős korban oly gyakori tüdőkór és vízkór esetében is a legmelegebben ajánlható gyógyszer.

A frissen felhasznált levelek tisztítják a vesét és a húgyhólyagot, elősegítik a vizelet ürítését. Felbecsülhetetlen értékű vértisztítószer, amely mindenekelőtt a krónikus bőrbajok kezelésénél vált be. A svájci természetgyógyász és gyógyfüves lelkész, Künzle különösen ,dicsérte ezt a növényt; "Az egész testet megtisztítja, kihajt a belőle a megrekedt, kóros anyagokat, egészségessé teszi a vért, kiűzi és elpusztítja a mérgező anyagokat. Az örökké betegeskedő embereknek, a sömörös, pattanásos, korpázó arcbőrűeknek, a reumásoknak és görvélykórosoknak úgy kellene tisztelniük a medvehagymát, mint az aranyat. Nincs a földön még egy olyan növény, amelyik ennyire hatásosan tisztítaná a gyomrot, a bélrendszert és a vért, mint ez.

Forrás:
http://medvehagyma.eu/novenyrol.html

Tejszínes medvehagyma krémleves


Hozzávalók:
1 nagy csokor medvehagyma /baranyai erdők többségében szedhető/
1 evőkanál olívaolaj

1 db nagyobb burgonya
1 kis fej vöröshagyma
1-2 gerezd fokhagyma
8 dl víz
1 leveskocka
2 dl főzőtejszín /a soványabbat szeretem

bors

Elkészítés:
Az olajon megfonnyasztom az aprított vöröshagymát, rádobom az apróra kockázott burgonyát, felengedem a 8 dl meleg vízzel. Míg felforr, addig a medvehagymát megmosom, és vastag szárától megtisztítom.
Amikor a burgonya már majdnem megfőtt, beledobom a medvehagymát és a fokhagymát, forrástól számítva kb. 5-8 percig főzöm. Ezután botmixerrel jól eldolgozom.
Visszateszem a tűzhelyre, 1-2 kanál levessel elkeverem a tejszínt jó simára, és a gyöngyöző levesbe öntöm folytonos keverés mellett. Kóstolom, és ha kell, sózom, ízlés szerint borsozom. A tejszínnel csak egyet rottyanjon.
Kissé lehűtöm (langyosra), és pirított kenyérkockával, sajtos kenyérszelettel vagy reszelt sajttal tálalom.

Forrás:
http://www.mindmegette.hu/tejszines-medvehagyma-kremleves.recept

2013. március 1., péntek


Chamomile tea

Chamomile is extremely difficult in time of collection. We don’t collect the headless flowers and either the too opened flowers because then during the drying the flowers will completely falls apart. Optimal time for collection them from June to July.

Let’s put two tablespoons of chamomile flower into a mug. We have to scald it and then let to stand for 15 minutes. We cover the mug for example with a plate. After 15 minutes we strain it. (Preferably plastic strainer, avoid the use of metal tools!) And we can sweeten it with honey or sugar.



Notes:

Positive effects
  • Anti-inflammatory activity internally and externally. The chamomile steam is one of the most professional remedy for cold. It relieves the cough andmakes strong the immune system.
  • It can relieve the throat, mouth, gum inflammation.
  • As tea it has anti-inflammatory, sedative eggects and good for stomach problems.
  • Against nervousness has relaxing effects if we consume it as tea.
In some of the problems it can give a solution:
  • - colic and spasms
  • - nausea
  • - insomnia
  • - fatigue
  • - upset stomach, gastritis
  • - bloating
  • - diarrhea
  • - menstrual disorders
  • - constipation

2013. február 10., vasárnap

Túrázni télen is jó!


Ennek az évszaknak is megvannak a maga előnyei!
Sokkal többet megmutatnak magukból az erdők sziklaképződményei, mert nem takarják el őket a fák lombkoronái. Csodálatos látványt nyújtanak a havas erdők, főleg a fenyvesek. Ha járt előttünk valaki, akkor elég a lábnyomokat követni, ami sokkal könnyebb, mint a jelzések vagy a térkép figyelése. A hóesés sokkal kellemesebb, mint a hideg eső.

Az előnyök mellet hátrányok is vannak természetesen, de azokra fel tudunk készülni. A legnagyobb probléma, hogy télen sokkal rövidebbek a nappalok, ezért főleg rövidebb túrákat célszerűbb betervezni, és reggel indulni.
A túra tervezésénél vegyük figyelembe, hogy havas terepen lassabban haladunk, különösen akkor, ha nagyobb hó van, és nem gyúrta le előttünk még senki sem.
 Mindig rétegesen öltözködjünk és ügyeljünk arra, hogy a túra befejeztével legyen mit magunkra venni.Mindig rétegesen öltözködjünk és ügyeljünk arra, hogy a túra befejeztével legyen mit magunkra venni.

Szervezett túrák:
http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/naptar

Forrás: www.fitway.hu

2013. január 27., vasárnap


Elderberry syrup recipe

Ingredients:
10 pcs elderflower
70 dkg sugar
2 lemons
5 liter of water

Preparation:
We open the fresh-picked, beauty opened elderberry flowers. We cut the lemon slices. We thaw the sugar in 5 liter of hot water and then let it cool. Then we put the elder flowers into a 5-liter sauce bottle and throw the cooled syrup on it. We let it to stand at room temperature for 3-4 days.

Notes:
Delicious on hot summer days. Healthy drink, because it complains a lot of vitamin C.
Preparation time: 15 minutes